Nem rég Fushichou még Dr. Mortimer és teremtménye, Melák ellen harcolt, akik éppen el akarták foglalni Twilight Town-t. Miután a fiú végzett a szörnnyel, a doktor egy gránátot dobott az Fushichou-ra, így eltűntetve őt. Most éppen egy hatalmas űrben lebeg.
Fushichou: Hol vagyok? Mit keresek én itt? Huh?
Egy fény jelent meg a sötétségben. Pár másodperces gondolkodás után…
Fushichou: Jobbat nem tudok. Na gyerünk!
Fushichou a fény irányába fordult és reménykedett abban, hogy így talán végre hazajuthat. De balszerencséjére nem Twilight Town-ba érkezett, hanem egy tengerpartra. Mivel a kapu egyenesen a föld felé irányította, a fiú fejjel a homokba landolt.
Fushichou: Mrmmrmrmrmrmrmmmr. (Valahogy nem erre számítottam.)
Pár pillanat múlva egy rák csípte fenéken a fiút, aki erre kirántotta a fejét a homokból és egy hatalmasat ordított.
Fushichou: JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJ!!!!! EZ FÁJT!!!!
Abban a pillanatban a rákra meredt és rákiabált.
Fushichou: RÁKPÖRKÖLTÖT CSINÁLOK BELŐLED!!!!
Erre a rák el is iszkolt félelmében. Ez után Fushichou alaposan körbenézett és rádöbbent, hogy nem Twilight Town-ban van. De még csak nem is a városka közelében.
Fushichou: Vajon hol lehetek? Ezt a helyet még nem láttam. Ha a kezem közé kapom azt a nyamvadt dili dokit én esküszöm, hogy lenyúzom a bőrét és kiteszem a falra dísznek, amiért ezt tette velem!
De nem volt tovább ideje mérgelődni, mivel a távolból egy rémült sikolyt lehetett hallani.
Fushichou: Asszem’ valaki bajban van.
Nem is kellett neki több, Fushichou felpattant a homokból és egyenesen a hang irányába szaladt. Pár pillanat múlva egy lány szaladt vele szembe, akin szintén két macskafül és egy farok volt, pont, mint…
Fushichou: …Ai?
De nem ő volt az. Egy szőke hajú, kék szemű lány volt az. Mikor a lány Fushichou mellé ért, beugrott a fiú mögé, mintha rejtőzni akarna valakitől.
Fushichou: Err… Minden rendben?
???: Kérlek segíts! Üldöznek!
Fushichou: Mégis kik? – néz a lányra kérdően.
???: Azok ott!
Ekkor a lány két tintahalszerű lényre mutatott a távolban. Pár pillanat múlva oda is értek a fiúhoz és azonnal követelni kezdték a lányt.
Fushichou: És ha nem adom át?
???: Akkor én is a fivérem felaprítunk!
???: De fel ám!
Fushichou: Egyébként is minek kell nektek ez a lány?
???: Az nem a te dolgod! Csak add át vagy véged!
???: Add át!
Fushichou: Akkor nem adom át. De a harc előtt illene bemutatkoznotok.
Cool: Az én nevem Cool!
Cruel: És én vagyok Cruel!
Cool, Cruel: Mi vagyunk… a Tentacle fivérek!
Fushichou: Magyarul a két lúzer, oké. Az én nevem Netsuretsuna Fushichou.
Cool: Kit nevezel te lúzernek te kis senki?!
Cruel: Úgy van!
Fushichou: Titeket veszteskéim. Nem csak lúzerek, de még hülyék is vagytok. De inkább ne húzzuk tovább a dolgot. – kardot ránt.
Cool, Cruel: Most véged!
Ekkor a két Tentacle fivér nekitámadt Fushichou-nak. A lány elkezdett hátrálni, mert sejtette, hogy a fiú nem fogja túlélni a támadást. De az ifjú kalandor időben hárította az egyik fivér támadását, míg a másik egy jól irányzott rúgással hátra küldte. Cruel az épp földön heverő testvérére figyelt, így esélyt adva Fushichou-nak az újabb támadásra. Nem is kellett neki több. A fiú azonnal átszúrta a tintahal teremtényt. Mikor Cool feltápászkodott a földről, látta, amint a fivérét leszúrják.
Cool: NEEEEEEEEE!!!!!
Cool felpattant és elkezdett szaladni, de egyszer még visszafordult.
Cool: EZT MÉG MEGBÁNOD TE NYOMORULT!!!!
Fushichou: Gyáva… Hé! Itt hagytad a tesód!
A tintahal azonnal vissza is szaladt a fivéréért.
Cool: Ó, köszi!
Fushichou: Mondom én, hogy hülye vagy…
A fiú nem tétovázott és azonnal végzett a másik Tentacle fivérrel.
Fushichou: Ekkora észlényeket… Bár, két zselétől mit is várhattam volna.
Ekkor a lány felé fordult, aki még egy kicsit ijedten néz a megmentőjére.
Fushichou: Jól vagy?
???: I-igen, Fushichou.
Fushichou: Remek. Most, hogy tudod a nevem…
???: Végzel velem?
Fushichou: Ezt a marhaságot meg honnan szedted? Csak a nevedet akartam megtudni.
Camellia: Ó! A nevem Camellia Peanut. Nagyon örvendek. – mondja mosolyogva.
Fushichou: Na! Most, hogy megvolt a bemutatkozás, segíthetnél nekem.
Camellia: Mégis miben? – kérdi értetlenkedve.
Fushichou: Fogalmam sincs hol vagyok és haza szeretnék jutni valahogyan.
Camellia: Gondolom nem erről a környékről vagy.
Fushichou: Nagyon nem.
Camellia: Látni is! – mutat mosolyogva a macskafülére.
Fushichou: Akkor tudsz segíteni?
Camellia: Gyere!
Ekkor a lány megragadta a fiú karját és elindult vele.
Fushichou: Egyébként, az a két észlény miért támadt rád?
Camellia: Mert el akartak rabolni.
Fushichou: Mégis miért? Váltságdíjért?
Camellia: Közel sem. A főnökükhöz akartak vinni.
Fushichou: Mégis minek? Gondolom a főnökük is egy tintahal lehet.
Camellia: Fogalmam sincs. De már jó pár embert elrabolt a faluból, akik az óta se tértek vissza.
Fushichou: Értem. Ezek szerint ez egy tömeges emberrablás.
Camellia: Egyébként…
Fushichou: ?
Camellia: Köszönöm, hogy megmentettél Fushichou. – mondja mosolyogva, de kicsit pirulva.
Fushichou: Szóra sem érdemes! Ez a dolgom. Ja és nyugodtan szólíthatsz Chou-nak. Egyszerűbb kimondani. – mondja mosolyogva.
Egy nagyobb séta után, Camellia és Fushichou egy faluba érkezett, ahol a fiú meglepetésére mindenkin macskafül és farok volt. Még a férfiakon is.
Fushichou: Mi a…?
Camellia: Huh? Mi a baj Chou?
Fushichou: Hogyhogy mindenkin macskafül van?
Camellia: Mert itt mindenki Nekomimi. – jelenti ki boldogan.
Fushichou: Magyarul? Az én nyelvemen?
Camellia: Nekomimi. Vagyis az embernek ugyanúgy emberi teste van, de macskafülei és farka van. De nem kivétel a kutya vagy a majom se.
Fushichou: Ez már nem az én világom. Az én bolygómon nincsenek Nekomimik. – gondolja magában.
Camellia: Ó! És üdvözöllek az én kis falumban, Seashore Village-ben. – mondja mosolyogva.
Camellia alaposan körbe vezette a faluban az ifjú kalandort, akire a lakosok kicsit idegenkedve tekintettek. Végül elérkeztek a falu központjába, ahol egy toronyóra, előtte pedig egy kisebb épület állt.
Fushichou: Mi ez a hely?
Camellia: Ez itt a polgármester irodája.
Fushichou: És mit keresünk itt?
Camellia: Megyek bemutatni téged a nagyapámnak. – mondja mosolyogva.
Fushichou: Na várjunk…A nagyapádnak. Vagyis…magának a polgármesternek?
Camellia: Pontosan. Végülis, megmentettél. – továbbra is mosolyog a fiúra.
A lány bekopogott az ajtón, mire egy elég dörmögős hang szólalt meg az ajtó mögül.
???: Ki az?
Fushichou: Te, Camellia. A nagyapád véletlenül nem egy medve? – kérdi kicsit ijedten.
Camellia: Nem. Miért kérded?
Fushichou: Csak kíváncsi voltam.
Camellia benyit az ajtón. Az iroda nem volt túl nagy, de ettől függetlenül több ember is elfért benne. Az íróasztal mögött egy elég megtermett, idős ember ült, akin ugyanolyan macskafül és farok volt, mint az unokáján, Camellia-n.
Camellia: Szervusz Bruno nagypapa. – köszönti vidáman nagyapját.
Bruno: Szervusz Camelia.
Camellia: Nagypapa. Ez itt Fushichou. Az imént mentett meg Squidius embereitől, a Tentacle fivérektől.
Fushichou: Nagyon örvendek.
Bruno: Én is örvendek, és hálás vagyok azért, amit tettél. De a tetteddel némi bajt is hoztál a falunkra.
Fushichou: Hogyan?
Bruno: Azzal, hogy végeztél Squidius embereivel, elég valószínű, hogy haragra gerjed, és nem fogja ezt hagyni megtorlás nélkül.
Fushichou: Na és ki volna ez a Squidius pofa egyáltalán?
Camellia: Sajnos még senki sem látta, hogy ki ő valójában. Már egy éve is meg van, hogy elkezdte a falunkat terrorizálni, fosztogatni és persze a lakosait rabolni.
Fushichou: Akkor miért nem lázadtok fel ellene?
Bruno: Mert senki sem harcképzett. Egyedül a fiam próbált szembeszállni vele. De nem sikerült neki. A páncélzatából is csak egy-két darab került elő.
Ekkor Camellia kiszaladt az ajtón.
Fushichou: ?
Bruno: A fiam, aki odaveszett, Camellia apja volt.
Fushichou: Részvétem. De ez akkor se helyes. Valakinek meg kell állítania azt a szörnyet.
Bruno: Nincs rá esély. Squidius túl erős.
Fushichou: Majd meglátjuk. – jelentette ki egy pimasz mosollyal az arcán.
Bruno: Inkább menj Camellia után. Biztos a falu dombján van a fa alatt, ahová mindig szokott járni, mikor szomorú.
Fushichou: Rendben.
Ezzel Fushichou kisétált az ajtón.Camellia keresés közben megkérdezett azért egy-két falusit, hogy ők mit tudnak Squidius-ról. Sajnos nem sok sikere volt az információgyűjtésben. De persze rákérdezett arra a bizonyos dombra is, ahová Camellia szaladhatott. Pár perc múlva rá is talált a dombra. A lány egy fának dőlve, kicsit összekuporodva, fejét a térdére hajtva sírdogált. Fushichou leült mellé. Camellia mit sem törődve vele, tovább sírt.
Camellia: Kis koromban édesanyámat vesztettem el. Pár hónappal ezelőtt pedig az édesapámat… Nincsenek testvéreim és az egyetlen élő rokonom a nagyapám.
Fushichou: Részvétem. De…
Camellia: ? – könnyes szemekkel, kérdően tekint a fiúra.
Fushichou: Ha nem is vérszerinti, de leszek a testvéred. Még ha nem is leszek itt túl sokáig.
Camellia: Hogy érted azt, hogy nem leszel itt sokáig?
Fushichou: Tudod, én ehhez a világhoz tartozom.
Fushichou elmesélte, hogy mi is történt vele. Ahogy küzdött Dr. Mortimer és a szörnyével, és persze, hogy hogyan került át Camellia világába.
Camellia: Ezek szerint, te egy világutazó vagy most?
Fushichou: Úgy valahogy. De szeretnék minél előbb hazatalálni. Addig is, amíg itt vagyok, próbálom megoldani a próblémátokat. – mondja mosolyogva.
Camellia: És amíg itt vagy, tényleg a testvérem leszel…?
Fushichou: Persze. Addig se leszel annyira magányos.
Camellia: Juj de jó! – örömében a fiú nyakába ugrik.
Fushichou: Na és…ha megkérdezném, hogy hol találom ezt a Squidius pofát…elárulnád?
Camellia: Igen. De nem hagynám, hogy odamenj!
Fushichou: Akkor elárulnád nekem? – kérdi hatalmas ártatlan szemekkel.
Camellia: Nos, nem messze van innen egy tengerpart. Ott van egy barlang, és abban rejtőzik az a gyilkos, szemét…
Fushichou: Oké. Elég lesz. Köszönöm a segítséged.
A fiú felpattant a földről, felkapta a kardját, majd elindult abba az irányba, amit Camellia mutatott neki.
Camellia: Te meg hová mész?
Fushichou: Nem egyértelmű? Megyek sushi-t csinálni!
Camellia: Azt nem hagyom!
A lány rávetette magát Fushichou hátára, és egy kicsit beleharapott a vállába.
Fushichou: Ezek szerint te is jössz. Aú…
Camellia: Akko fem hajom, hoj odamenj. (Akkor sem hagyom, hogy odamenj!)
Fushichou nem törődött a hátán lévő lánnyal, aki egész úton a vállába harapva lógott rajta. Mikor odaértek a barlanghoz, a fiú kiszemelt magának egy sziklát, ami mögé elrejtőzhetett. Elbújt mögé, majd nagy nehezen leszedte a hátáról Camellia-t. Kilesett a szikla mögül, és figyelte, hátha meglátja Squidius-t. De sokáig nem történt semmi.
Camellia: Figyelj Chou. Lehet nincs is itthon. Menjünk haza. Jó? – megrángatja egy kicsit a fiú pólóját.
Fushichou: Én okoztam a problémát. Meg is oldom. Ezzel együtt a falutok problémáját is megoldom.
Camellia: Makacska.
További 5 perc telt el, amikor…
Camellia: Ömm…Chou…
Fushichou: Huh?
Camellia: Miért öleltél át…? – kérdi egy kicsit pirulva.
Fushichou: Amint látod, mint két kezem a sziklán van. Macskafarkam meg nincs, amivel átölelhetnélek.
Camellia: De ha nem te…Akkor…
Fushichou: Ha nem én, akkor micsoda?
Mikor Fushichou a lányra nézett volna, csak a hűlt helyét találta. Visszatekintett a barlang bejáratára és látta, amint egy polipcsápja berántja Camellia-t.
Fushichou: Remek…Még egy mentő akció. Imádom ezt a napot!♪
Ezzel az ifjú világ vándor kiugrott a szikla mögül, és egyenesen a barlangba rohant. Vajon sikerül megmentenie Camellia-t és sikerül kiderítenie, hogy ki lehet az a bizonyos Squidius?
AJÁNLOM AZ OLDALT
