Aijin Tenshi - (Vér)Vörös Naplemente

Felkelek reggel,
A magány ébreszt engem fel.
Oly szép a reggel:
A nap süt, nincs egy felhő sem.
Nem vagy mellettem,
Nem tudom elmondani, mit érzek,
Mert nem értené senki sem.

Mégis még érzem,
Ahogy vonaton fogtad a kezemet.
Aztán elindultál a messzeségbe,
Messzire tőlem.
Elfordultam és az eget néztem,
Nem láthattad, de tán sejthetted,
Hogy sírás nélkül el nem mentem...

Vörös a naplemente már,
Ég, akár a szememben a láng,
De meg kell, hogy lásd:
Ezt a lángot a könnyeim fonják,
A bánat, mely a szívembe vág
De a fájdalom egyszer elmúlik tán...
Vörös a naplemente már...

Angyalszárnyaimat leeresztem,
A szabadságom most a semmibe kerülne.
Nem repülhetek,
Mert messze jársz régen.
A pillanat keserédes lett,
Ezen még egy darab csoki se segíthet,
Talpraállnom a magam erejéből kell.

Vörös a naplemente már,
Ég, akár a szememben a láng,
De meg kell, hogy lásd:
Ezt a lángot a könnyeim fonják,
A bánat, mely a szívembe vág
De a fájdalom egyszer elmúlik tán...
Vörös a naplemente már,
Ég, akár a szememben a láng,
Nélküled aludtam el mostanra már,
Feketés könnyek a párnán,
Átkarol hidegen a magány...
Vörös a naplemente már...

Most mondják ezren a szemembe:
A magam bolond játékában vesztek egyszer!
Tudom nagyon jól, de nem érdekelt sose!
Ohh nem!
Ez a szerelem csak egy játék nekem,
Játszom, mert szívből valakit szeretek!
A magam játékban vesztek majd egyszer,
Egy vérvörös naplementében!

Ég, akár a szememben a láng,
De meg kell, hogy lásd:
Ezt a lángot a könnyeim fonják,
A bánat, mely a szívembe vág
De a fájdalom egyszer elmúlik tán...
Vörös a naplemente már,
Ég, akár a szememben a láng,
Nélküled aludtam el mostanra már,
Feketés könnyek a párnán,
Átkarol hidegen a magány...
Vörös a naplemente már...