Darkinga - Vándorok

Elbuktál a szemünk láttán...
Egész életedet most feladnád...
Senki sem karol fel rajtunk kívül most,
Itt vagyunk veled, minket is eső mos.

Végig azt gondoltad: menni fog.
Mégis, nem így történt a dolog.
Széttörték hitedet akkor,
Visszahúzódsz, tőlünk távol.

De a mi szavunk hiába,
Ha te felállni sem akarsz,
Pedig csak adni akartunk szárnyakat...
Ha mi nem, ki fog segíteni rajtad?

Emészt téged a bánat.
Elhervad szívem virága.
Elfakult mások mosolya.
Mind azt hittük: fel fogsz kelni hamar.

De minket is tiportak
Démonok mélyen a sárba,
(És mégis felálltunk)
Te állítottál fel minket,
Újrakezdtünk mindent.
A levelünket kitűzzük ajtódra,
Lásd: angyalok voltak,
Akik érted aggódnak...

És valahol távol,
A szemünkre jön az álom.
Gondolunk és várunk rád.
A tűz is elalszik már.
A csillagok is beragyogják
Életünk vándorútját,
Mely csak addig járható,
Amíg nem jön értünk Az a Vándor...