Darkinga - A Holló

Ébren vagyok, vagy álmodom,
Hogy felkeltem halálomból?
Nyitva a koporsó, élek ismét,
Kaptam még egy esélyt...

Friss a levegő, az eső szakad,
Ruhám is szétszakadt.
Érzem, cselekednem kell,
Egy új holdtölte jött el.

S annyi sok keserűség tört elő,
Meglőttek, megaláztak, szívem összetört,
S visszatértem, forr a vérem,
Gondolatom a bosszú éve.

A bosszú, mert amit tettek velem
S a szeretteimmel, számomra szégyen
S egyben bűn, hogy semmit sem tehettem.
Semmit sem...

De ennek vége, itt állok ébren
S visszatérek régi menedékemre.
Régi emlékek bevillannak,
S egy madár száll otthonomba.

Sötét sarokban némán ülve,
Gyertyalángok fényében
Tükörbe nézek, s tükörképem mosolyog
De az nem az a mosoly, ami régen volt.

Az a gonosz mosoly, szinte szépít,
Másokat pedig majd megrémít.
Itt az idő átváltoznom
S álcámat arcomra varázsolom.

Sápadt arc, s fekete szemek,
Melyek szomorúságomtól fénylenek.
Fekete ruha és fekete könnyek,
S övemre akasztom revolverem.

Rettegjen, ki lelkeket tiprott,
Féljen, mert ma éjjel megtalálom.
Rettegjen, mert én jönni fogok,
Féljen, mert a vesztét okozom...

S nem ok nélkül, tudni fogják: miért,
Csak nyíljon fel a szemük róla ismét.
Észre sem veszik, hogy ott leszek,
S azt sem, amikor a Pokolba kerültek.

Odasétálok váratlan vendégemhez,
Milyen furcsa, ő hozott vissza ide.
Ez a madár oly különleges,
Ő az éjszaka halálos őre.

Kinézek a törött ablakomból
S látom a város fényeit, a csillagot.
Az eső elállt, minden csendes
A várva várt pillanat elérkezett...

S az ablakomból kinézek,
A keresést ma elkezdem.
Jövök értetek, jövök én,
Mint a Holló a lelketekért...